Feltöltődés Görögországban
SUE KITTS, FEHÉRHOLLÓ és CSEH CSILLA társaságában
KRISTÁLYKOPONYÁK ÉS TÁLTOS DOBOK segítségével!
Szeretettel meghívunk egy nyár eleji GÖRÖGORSZÁGI utazásra, ahol gyönyörű, életerős környezetben mélyebben megismerheted önmagad, meditációs és önismereti technikák által.
A tenger nyugalma és a nap melege biztosítja a legkedvezőbb feltételeket. Ezenkívül bőven lesz idő fürdésre, napozásra, sétákra és motorozásra a szépséges tájakon mint például a Narancspart.
Sarti
Görögország egyik legtisztább tengerszakaszán helyezkedik el eredetileg halászfalu volt ma népszerű üdülőhely, amit festői hegyek ölelnek körül. Minden lágy, még a sziklák formája is, meleg a nap és a tenger, hihetetlen pasztellszínekkel. Olyan a tenger hőmérséklete, hogy ellazulhatsz benne, vagy egy kis búvárkodással új világot fedezhetsz fel. Szemben látható és érzékelhető az Athos-hegy ahova emberemlékezet óta nem engedtek be nőket. Az 50 kilométer hosszú, kb. 10 km széles területen több ezer szerzetes él, akik az ortodox hagyományoknak megfelelően életüket meditálással valmint az örök életre való készülődéssel töltik. Bár tökéletesen időtlen életet élnek, saját kormánnyal, parlamenttel, minisztériumokkal és rendőrséggel rendelkeznek. Az eddig tökéletesen elzárt "birodalom" csodálatos kincseket is rejt: felbecsülhetetlen értékű középkori kincseket, ikonokat, műtárgyakat.
1. nap
Elutazás Budapestről. Indulás 17:00-kor a Hősök teréről
2. nap
Megérkezés Sartiba kb. 13:00-kor. Szállás elfoglalása.
3-8. nap
- Reggelente csoportos jóga és meditáció
- Délelőtt közös csoportos önismeret fejlesztő gyakorlatok
- Délután szabadidő
- Este dobolás
- Transzlégzés, transztánc
- Kirándulások, zenélés
- Előadások, meditációk
- Egyéni kezelések a kristálykoponyákkal mindenkinek
9. nap
Elutazás Budapestre. Indulás kb. 13:00-kor.
10. nap
Érkezés Budapestre kb. 07:00-kor.
Felszállási lehetőségek: Budapest, Berettyóújfalu, Békéscsaba, Debrecen, Eger, Gyöngyös, Hatvan, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Mezőkövesd, Miskolc, Nyíregyháza, Orosháza, Polgár, Szeged, Tiszaújváros. Az autóbuszok több útvonalon közlekednek, ezért átszállásra, gyűjtőjárat beiktatására sor kerülhet.
Elhelyezés: Sarti központjában, az Aphroditi Apartmanház két- és négyágyas stúdióiban, a homokos tengerparttól 100 méterre.
Kétágyas stúdiók: kisméretűek, két ágy van elhelyezve egy légtérben, konyhasarokkal, zuhanyzóval, WC-vel.
Négyágyas stúdió: négy ágy van elhelyezve egy légtérben, konyhasarokkal, zuhanyzóval, WC-vel.
Valamennyi apartman erkélyes és ventilátorral felszerelt, 2009-ben lett felújítva Az apartmanok egy részében televízió található (görög adókkal).
Részvételi díj: 68.000,-Ft/főtől
A részvételi díj tartalmazza:
- Utazást légkondicionált Grand Tours luxusbusszal
- Elhelyezést kétágyas stúdióban vagy négyágyas apartmanban
- Helyfoglalás a szabad helyek függvényében!
- Programokat
- Utasbiztosítást